A homlokomra van tetoválva,
hogy most kell feltenni ezt a kérdést, gondolta magában a nő, miközben kilépett az üzletből és az elmúlt perceket próbálta értelmezni. Feldúlt, összezavarodott volt, váratlanul érte a férfi őszinte érdeklődése a hogyléte felől. Van valakije, van valakije, mormolta a nő maga elé félhangosan, nincs miről beszélni, nem több, mint ami, nem szabad jelentőséget tulajdonítani az egésznek. Nevetséges vagy – gondolta. Tégy magadnak egy szívességet, vedd félvállról, majd beszállt az autójába.
Legutóbbi, másfél évvel ezelőtti találkozásukkor a férfi viselkedése, miközben autóztak a nő lakásához, udvariatlan és modortalan volt. Az úton, tudomást sem véve a mellette ülőről, elmondta a véleményét mindenről, ha kellett, ha nem, az autót vezető nőt figyelemre sem méltatta. A kép megvásárlása, majd az ígéret, hogy felrakja a falra, része volt az üzletnek, plusz szolgáltatás, a jóbarát férj feleségének szólt. A kép a falon csodaszép, majd mindenki ment isten hírével a dolgára. A nő dühöngött magában, itt ül mellettem, telefonon beszél mindenkivel, aki megcsörgeti, mintha a sofőrje lennék. De hát az is volt, ha szigorúan nézzük a tényeket.
Amikor belépett az üzletbe, először a grafikát vette alaposabban szemügyre, amit majd hetek múlva meg fog venni. Akárcsak az előző, ami azóta a falon lóg, ez is az első pillanatban megragadta, nem eresztette. Látta maga előtt ezt az újabbat a nappali falán, az alkotást fehér keretben, és tudta, sokszor fogja megnézni, minden egyes alkalommal felfedezve egy újabb apróbb részletet, tovább erősítve az első pillanat meglátni és megszeretni érzését.
A képpel volt elfoglalva, és a karácsonyi ajándék kiválasztásával. A korábbi rossz tapasztalatok miatt nem sokat törődött a férfivel. Fizetett majd indulni készült, amikor ezt hallotta. Hogy bírod? Én szinte minden második harmadik héten látok és hallok valamit, amiről ő jut eszembe. Mit szólna hozzá? Biztos lenne valami vicces, szarkazmussal teli megjegyzése, amin először jót mulatsz, majd lassan leesik, hogy mit is jelent az a néhány szó. Sokat gondolok rá. A nő meghökkent és csodálkozva kérdezett vissza: tényleg érdekel, hogy bírom? Kíváncsi vagy rá? Azért kérdeztem. Elmondjam? Mi van, ha jön valaki? Látod, mutatott körbe az üres üzleten és a kihalt utcán, egymás sarkát tapossák vevők, hogy bejuthassanak. Időm, mint a tenger.
A nő belekezdett. Elmondta az elmúlt hónapok történéseit, majd ezzel zárta. Tudom, egy rohadt dög vagyok, akinek csak azért kellett ez a kapcsolat, hogy az ő elvesztésén túl legyek. Eleinte nem gondoltam, ez terápiának is jó. Valaki mellett sírni, hozzá bújni, amikor a sírás végén levegőt kapkodva végül álomba szenderülsz. Közben tudod, ez csak erről szól, a következő reggel van valaki melletted. Egyedül is sokat sírtam, de ezek, a másik melletti sírások felértek egy pszichoterápiával. Vess meg érte. Amikor úgy éreztem, jól vagyok, könyörtelenül kidobtam. Nem vetlek meg, én is ezeken mentem át egy-egy szakítás után. Szóltam is előre a hölgyeknek, hogy sok jóra nem számítsanak, mégis voltak néhányan, akik így is belementek. De hát neked van valakid. Ezek még régebben történtek. Értem. Most mennem kell, jövőre, karácsony előtt ismét találkozunk. Vagy talán korábban. Mi az még flörtölt is velem?
A homlokomra van tetoválva, hogy most kell rákérdezni arra, hogyan érzem magam? Ma ő, tegnap a kolléganőm, előtte a szomszédasszony. Mi van a homlokomra tetoválva? Jó lenne tudni. Ki lesz a következő, aki megkérdezi, hogy vagyok? Mit mondok majd rá?
Vélemény, hozzászólás?