Wesztegh Alíz írások

A korcsolya A pince közepén állok. A falak mellett végig polcok, ezek valamelyikére tettem a kis fedeles, fehér műanyag dobozt az előző évről megmaradt vetőmagokkal. Akárhogy pásztázok, nem találom. Itt kell lennie, itt kell lennie mormolom félhangosan. Benézek minden zugba, szatyorba, nagyobb dobozba, ládába, reménytelen. Az egyik sarokban egy közepes méretű szatyor, szétnyitom, talán itt […]

Három összekapaszkodott szó kering, röptük könnyű, ölelésük lágy. Egyedül lenni jó. Egyedül lenni jó. Bezuhanva este az ágyba, zenét hallgathatsz, amire csak kedved szottyan. Lehet komoly, akár könnyű. Csendre vágysz? A csendet hallgatod. A sötétbe meredve, álomba szenderülsz. Szemrehányó pillantás nem zavarja az álmod előtti utolsó éber pillanatod. Benne az üzenet, ezt kérdi: ma sem? […]

Ma halt meg anyám. Ülök a felszálló repülőn. A pilóta elhadarja nekünk az információkat a repülési magasságról és az időjárásról. Amíg a lámpa világít az öveket ne csatoljuk ki.  Jó utat kíván.  A felhők fölé emelkedünk. Az utaskísérők megkezdik a frissítők felszolgálást. Mögöttem házaspár, sírdogáló babával, a szülők nyugtatgatják.      Az elmúlt hetek eseményein tűnődöm. […]

Nagyszüleim Budán laktak, a Fény utcai piachoz közel, egy hatemeletes bérház félemeleti szintjén, anyám húgával és az ő családjával. A szoba, ahol nagyanyám és nagyapám élt, a körfolyosóra nézett. A felette tornyosuló öt emelet miatt verőfényes és tündöklő nyári napokon is sötét volt. Ők ketten ebben a sötétségben éltek, csak este kapcsoltak világítást. Nagyapám magányosan […]